Igazából szerintem mindenki elgondolkodik, aki megházasodik, hogy a megfelelő társat választotta e az élet leéléséhez. Én ezen tegnap gondolkodtam el úgy isten igazából és bevallom, hogy hajszálnál is vékonyabb valami választott el attól, hogy megfogom a legszükségesebb valamiket és elhúzok a picsába.
Mi ennek az oka? Az hogy gyakorlatilag felhozhatok egy témára 50 érvet, ha egy sem jut el a másik füléig, vagy lehet hogy addig eljut, de hogy tovább nem, az biztos.
Vannak esték, amikor elvileg kompatibilis egyedek, egyszerűen összeférhetetlenek. Számomra az a nagy kérdés, hogy mikor adják az igazi valójukat. Ilyenkor, amikor semmi sem stimmel, vagy olyankor, amikor minden rózsaszín? Nem tudni, de ez a tegnapi nap számomra rávilágított a következő dolgokra:
- Nem vonni bele semmibe az életünk párját
- Meg kell tartani egy privát szférát
- Ha olyat mond ami nekünk nem tetszik, akkor ráhagyni és nem beszélni vele. Inkább ő ne értse, hogy mi a lófasz van, mint nekem kelljen magyarázkodni, mert abból utána úgy is én jövök ki rosszul.
- Mindig legyen dugi bankszámlád, ahova elrejtesz annyi pénzt ami az újrakezdéshez kell
- Ha valamire megkér, úgy kell csinálni, mintha te kibaszott nagy kegyet gyakorolnál, hogy segítesz, mert akkor esetleg elkezdi értékelni amit csinálsz.
Tehát úgy gondolom rájöttem, mi a hosszú házasság titka. A saját szféra és a beleszarás. A szeretet kibaszott kevés!! Egyébként meg úgy is itt van minden bölcsesség
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.